Bemutatták a Huawei legújabb zászlóshajóját a P30 Pro-t és P30 modellt, a Lite-ra még egy hónapot várnunk kell.

Amikor március elején megtudtam, hogy ma (03. 26.) mutatják be a P30-at, kíváncsian vártam, hogy mivel tudnak előrukkolni Huaweiék egy hónappal a Galaxy S10 után.
És…
Őszintén meglepődtem.
Sajnos nem tudtam megnézni az egész bemutatót, de amit láttam, az is teljesen megdöbbentett.
5-6 éve az embereknek fogalma nem volt mi az a Huawei, videók is vannak, ahol valaki azt gondolja légitársaság… erre most elérkeztünk oda, hogy ő adja el a harmadik legtöbb mobilt a világon. Megkockázatom hogy 1-2 éven belül már ő fogja a legtöbbet, hacsak nem előzi meg egy másik kínai márka…

Na de elég a történelemből, nézzük mit tud a mobil:
Mint tavaly, idén is a kamera volt a legfőbb attrakció a mobilban, amelyből hátul már 4-et, elől pedig egyet találunk notch kivágásban.

Színek:
A telefon színek tekintetében is változott, választhatunk narancssárgás, kékes-lilás, fehér, kékes-zöldes és fekete színek között.

Bővebben a kamerákról:
Mint már említettem fentebb, 4 kameránk van hátul, egy Szuper Zoom lencse, egy 40MP-es főkamera, egy 20MP-es ultraszéles látószögű és egy úgynevezett Huawei TOF kamera, ami sok mindenre jó lesz, többek között akár virtuálisan síelhetünk is a telefonnal, mármint mi mozgunk, ő pedig beszkenneli a mozgásunkat és így síelhetünk egy játékban.
A legfőbb újítás azonban a hihetetlen zoom volt, aminek segítségével közvetlen közelről láthatjuk majd a Holdat is!
Ezek mellett a fénykezelés is fejlődött, még jobb képeket készíthetünk sötétben, mint valaha.
Videózás terén is rengeteg újítás van, a szuper zoomos videóktól egészen a szuper stabilitásig valamint a Huawei dupla nézetű videójáig… Szupernek minden szuper, részletesebb teszt várható amint hozzám jut a telefon.

Design:
A P30 Pro 6.47 colos ívelt üveg elő és hátlappal érkezik, jack nélkül, kijelzőbe épített ujjlenyomatolvasóval ésss kijelzőbe épített hangszóróval. Pontosabban csak az előlapi hangszóró van a kijelzőben.

A P30 6.1 colos kijelzőt kapott, rendes hangszóróval, de szintén kijelző alatti ujjlenyomatolvasóval.

A telefonok természetesen továbbra is vízállóak, IP68as tanusítvánnyal rendelkeznek.(szerk. a P30 csak IP53as)

Forrás: Huawei

Teljesítmény:
Nem szeretek teljesítményről találgatni, hiszen bármilyen számokat is mondanak, az úgy is a valóságban derül ki, de azért most leírom.
A telefonban egy a Huawei saját fejlesztésű proceszorra a Kirin 980as dolgozik, 7NM-es technológiával. Valószínűleg jó lesz, de majd meglátjuk.
Akkumulátor:
A telefonban 4200mAh-es akksi van, (ha csak 100mAh-rel de akkor is több, mint a Samsungban).
Természetesen van gyorstöltés, ahogy Power sharing, azaz telefonnal való vezetéknélküli töltés is. Ez hasznos lehet ha lemerül egyik ismerősünk vezetéknélkül tölthető telefonja, adhatunk neki pár %-ot.

Nagyjából ennyit a legfontosabb újításokról, hamarosan jelentkezem az unboxing videóval az UppZ Youtube csatornáján.

 

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here